MEGÉR-TÉSZ Mezőgazdasági Értékesítő- TÉSZ Szövetkezet

2473 Vál, Burgundia utca 63.   megertesz@gmail.com   +36 20 469-96-55
Az Anuga csodája

Élelmiszeripar: az Anuga csodája

Szerző: | okt 25, 2017

Európa leglátogatottabb és legnagyobb élelmiszeripari kiállítása hosszú évek óta tradicionálisan az Anuga, amelynek idén immár 34. alkalommal adott otthont Köln városa október 7-11. között. Nagy örömünkre ezúttal is helyszíni beszámolóval szolgálhatunk a minden szempontból lélegzetelállító seregszemléről!

Nem kérdés, hogy ha az öreg kontinensen az élelmiszeripari szcénában szó esik a bemutatókról, akkor a szakemberek körében az első között említik a Kölnben rendezett Anuga nevű programsorozatot. Ráadásul az idei szakmai találkozó minden szempontból fölfelé lógott ki a sorból: a 34. Anuga több rangos kiállító szerint – és ezt helyszíni tapasztalatink is megerősítették – hosszú idők óta a legjobb, legtöbb eredményt elért, a szó lehető legtágabb értelmében gyümölcsöző kapcsolatot eredményező vásár volt.

Beszéljenek a számok: október 7-11. között 107 ország több mint 7400 kiállítója mutatkozott be a vásárnak otthont adó komplexum 284 ezer négyzetméterén!

Az Anuga csodája

Az Anuga csodája

Egy új rekord is megdőlt az Anuga idei seregszemléjével: az öt napon át zajló eseménysorozat keretében lényegében pillanatnyi szünet nélkül mutatták be a világ szinte minden szegletének élelmiszeripari termékeit, újdonságait – méghozzá úgy, hogy az Anuga valójában 10 tematikus szakmai kiállítást és vásárt zsúfolt egy tető alá.

A vendégek, érdeklődők, üzletemberek számára sem lehetett panasz – kis túlzással ugyan, de igaz, hogy mindenki ellátogatott Kölnbe, aki akár vevőként, akár eladóként vagy élelmiszeripari szolgáltatóként számít az élelmiszeripar világában. Erről két adat mesél legplasztikusabban: a kölni seregszemle szervezőinek összesített mérlege szerint 198 ország mintegy 165 ezer (!!!) szakmai látogatója nyert bepillantást az Anuga csodás világába, illetve használta ki a seregszemle kínálta lehetőséget a sokrétű termékpaletta megismerésén túl üzleti kapcsolatok létesítésére, valamint a meglévő együttműködések sikeres továbbfejlesztésére az élelmiszeriparban.

Nem véletlenül büszkélkedett a programsorozat eredményeivel Gerald Böse, a kölni vásár ügyvezetője a kiállítás végén tartott sajtótájékoztatóján. “Az Anuga világszerte vezető üzleti terület a nemzetközi élelmiszeriparban!” – nyilatkozta, és a kínálat láttán szavai egyáltalán nem hatottak túlzónak.

A vásár egy helyen mutatta be az élelmiszeriparban megtalálható összes hagyományos és új lehetőséget – méghozzá a sokrétű és szerteágazó termékpaletta összes létező elemét felvonultatva. Az Anuga nem ígért többet, mint amit teljesíteni tudott: egyszerre színes, változatos, ugyanakkor megbízható „piacteret” teremtett az élelmiszeripar bármely szegmenségben szereplő egyéni és társas üzleti vállalkozások számára. Egyszerű, de hatékony képlet: mindent meg kel mutatni, ami újszerű, vagy éppen évszázados hagyományokon alapuló, de érdekes, izgalmas, ráadásul piaci szempontból is vonzó! Ezt felismerve vettek részt a 34. seregszemlén a világ minden részéről az élelmiszeriparban vezető szerepet vállaló szervezetek vezetői és munkatársai, valamint az új, feltörekvő vállalkozások topmenedzserei. Hazánkban egyelőre méltatlanul kevés szó esik róla, de bizony az élelmiszeripar területén is tombol a start-up láz, soha még ennyi innovatív, újszerű ötlettel nem rukkoltak ki a szféra szereplői. Ezt igazolja egy személyes hangütésű visszaemlékezés – méghozzá egy olyan résztvevő véleményeként, aki visszatérő vendég a kölni seregszemlén:

„Utoljára körülbelül tíz éve voltam az Anuga vásáron, és most, visszatérve meg kell említenem néhány szembetűnő változást. A legfontosabb, hogy lényegesen megváltozott a kiállítók összetétele; egyre több az ázsiai és távol-keleti résztvevő – míg az európai cégek többnyire látogatóként jelennek meg. Szintén fontos fejlemény, hogy az élelmiszeripari szereplők számának ugrásszerű növekedése visszaköszön a kölni vásáron is: nemhogy sok, de szinte felmérhetetlenül rengeteg a kisvállalkozó – a nagyoknak viszont csak a töredéke maradt kiállítóként; ezeknek a piaci szereplőknek már kialakított partneri körük van, így ők értelemszerűen az értékesítési divíziójukkal jelentek meg a rendezvényen. A kisebb vállalkozások számára viszont óriási lehetőség az Anuga – szívből örülök ennek a sokrétű, sokszínű jelenlétnek! ”

Végül, de közel sem utolsósorban essen szó a „hazai ízekről”: az összefogás és a szakmai együttműködés szép példájaként a FruitVeb előrelátó és gondos, kiemelkedően magas, mindenre kiterjedő szervezésében 9 cég 18 tagjának volt lehetősége részt venni az Anugán. A résztvevők egyöntetű álláspontja: érdemes volt időt-energiát áldozni a részvételre. Többen felemlítették, szakmai szempontból milyen hasznos és hatékony jellemzője az Anugának, hogy egy helyen lehet fellelni mindazon üzleti partnereket, akikkel a hétköznapi életben nap mint nap együtt dolgoznak. Szinte felbecsülhetetlen az is, hogy igen rövid idő alatt szinte egy helyen rengeteg új üzleti kapcsolatot lehetett teremteni. Külön érdekesség, egyúttal a kiállítás üde színfoltja volt a magyar kiállítók – ha nagyon csekély számban is – igényes termékbemutatója. Ez is igazolja a tényt: Magyarország is ott van a nemzetközi piacon és részt kér az egyre jelentősebb nemzetközi élelmiszeriparból.

A résztvevők magas száma pedig arra fényes bizonyíték, hogy igen nagy szükség van az élelmiszeripar ilyen szintű seregszemléjére. Aligha írhatjuk a véletlen számlájára, hogy már szervezik a következő seregszemlét: a 35. Anuga-Köln 2019. október 5-9 között lesz.

Készülünk mi is!

Az Anuga csodája

Az Anuga csodája

Pin It on Pinterest

Share This