Múlt héten kitekintettünk a mezőgazdasági kiállításokra, ennek keretében szó esett a nürnbergi BioFach rendezvényről is. Az akkori gondolatmenetet folytatva egy érdekességre fókuszálunk most: ahhoz, hogy megértsük, merre tart a biotermesztés, nem árt tisztán látni a világ termelésének változását!
Aki ökológiai termesztéssel foglalkozik, evidensen nem a „tömegpiacot” próbálja megcélozni – értékes és/vagy kurrens egészségvédő termékkel lép a vásárlók elé. Éppen e folyamat áttekintéséhez tökéletes helyszín a bevezetőben emlegetett németországi világesemény!
Mámorító gazdagság!
A méretek és a gazdagság lenyűgöző: a hasonló hazai eseményeknél körülbelül ötször nagyobb területen elterülő kiállításon az európai (!) termelőknek három pavilon jutott – a kilencből! Izgalmasan alakult a termelők és feldolgozók aránya is – a résztvevők körében mindössze egyharmad volt a termelők aránya, a többség a feldolgozói oldalt képviselte. Ha hozzávesszük, hogy a termelők döntő többsége is feldolgozott termékkel volt jelen, akkor nyilvánvaló a trend: a piac szinte összes szereplője a magasabb hozzáadott érték felé mozdult el az idei seregszemlén.


A tengerentúli kínálatban a dél-amerikai szereplők váltak domináns tényezőkké: Chile, Peru, Argentína és Brazília képviseletében. Nagyon fontos trend, hogy valamennyien az úgynevezett superfood-kínálatban hoztak újat!
Mi is az a superfood?
Röviden: ide tartoznak mindazon élelmiszerek, amelyeket egyfelől ökológiai módon termesztettek – másrészt összetételükkel jelentős egészségiállapot-javulást hoznak a fogyasztók életében.
Sok-sok del-amerikai újdonság tűnt fel a kiállításon, jellemzően az esőerdők kínálta – és a „Vissza a természethez!” jegyében jellemzően gyűjtögetésből származó – bogyósok és csonthéjasok, amelyeket azonban lassan, de biztosan a termelésbe is bevonnak. Hadd említsek egyetlen szép példát: a goji-bogyót gyakorlatilag a lábgomba gyógyításától a hajhullás megakadályozásig szinte mindenre javasolják a szakemberek – az általános roboráló gyümölcs felhasználási területe lényegében végtelen!

És hogy mindezek számunkra milyen tanulsággal szolgálnak: az egyik természetesen a globalizáció ebben a piaci mezőben is. Magyarul: felkészülhetünk az egyenlítői esőerdőkből származó csodatermékek rohamára.
A másik, számunkra sokkal fontosabb hozadék viszont az lehet, hogy a kiállításon is kiderült, a superfood-ért nem kell messzire menni – e termékek nem elhanyagolható hányada ugyanis remek mutatókkal (lenne) termeszthető a magyar éghajlati és talajadottságok mellett is. A gyömbér, a meggy, a bodza, a csalán, a homoktövis épen úgy lehetne a hazai élelmiszerpiac büszkesége, valódi superfood, mint a kökény, a som, a galagonya, a berkenye vagy akár az erdei gyűjtött gomba.
Csak elhatározás és eltökéltség kérdése!

